– Hallod őket?
Tamás lehunyta a szemét, érezte a hegy irdatlan tömegét lába alatt, amint az ég felé emeli, dobja őt.
– Hallod a dallamot?
És akkor meghallotta a csillagokat; sűrűn font, hangtalan szólamok miriádját, messze a tücskökön és a fenyves susogásán túl. Bólintott. Gábor bácsi hátba veregette, aztán megköszörülte a torkát.
– Három királyok napján, országunk egy istápját…
Nagybátyja képzett baritonja egy másodpercig együtt zengett a fenti szimfóniával, és Tamás látta maga felett a csillagot, ami a három királynak mutatta az utat. Lent a faluban a betlehemezés során ő is sokat énekelte a dalt az unokatestvéreivel. Maga sem tudta, de ezekért a hangulatokért szeretett igazán Gábor bácsinál telelni a hegyekben.
Bekapcsolódott az énekbe, szemét többé nem vette le az égboltról. Sejtette, hogy ez a pillanat vele marad örökre, ahogy ketten állnak a világ tetején, Bükkszentkereszt pislákoló fényei alatt, hangjukat a Tejút és a szomszéd hegyek szórják szét.
Harminchárom évvel később egy csillagászati konferenciáról tartott hazafelé a Bükkön keresztül. A hegyek láttán elmosolyodva idézte fel apja hangját, ahogy a nagybátyját korholja tréfásan a telefonban.
– Te Gabi, mit csináltál ezzel a gyerekkel? Mióta hazajött, távcsőért könyörög és órák hosszat a csillagokat bámulja az erkélyen.
Tűnődve vizsgálta magát a visszapillantó tükörben. Évek óta nem látogatta meg a nagybátyját. Időnként írtak egymásnak, aztán Gábor bácsi emailjei egyre komorabbá és zavarosabbá váltak.
– Gubbaszt ott a hegyen magában, a büszke marhája, legalább a faluba költözne le – hallotta megint az apját – mióta megszűnt a dalkör és a művház is bezárt, nem csinál az égvilágon semmit.
Rá kell néznie az öregre, egy éve nem jött felőle hír. Lekanyarodott az autópályáról, és nemsokára a girbe-gurba hegyi utakon járt. Az alkony higanyszürkéjében alig találta meg a kivilágítatlan portát.
Nagybátyjának arca felderül, ahogy meglátta, marasztalta éjszakára, borral, vacsorával kínálta. Másfél órán át beszéltek, izgatottan, egymás szavába vágva, miközben töltögettek a poharakba a demizsonból. A szőttesek, a citerák, hegedűk és más nép hangszerek is ugyanott lógtak a falon, mint rég, egy porszem nem volt rajtuk.
Tamás aztán szóba hozta azt a régi estét. Könny gyűlt az öreg szemébe, és indítványozta, hogy menjenek fel újra.
Nevetve botladoztak a sötétben, Tamás a telefonjával világított, míg végre elfogytak felőlük a lombok. Nagy levegőt vett, annak idején sorsa ezen a helyen dőlt el végérvényesen.
Eszébe jutott valami, kikeresett egy hangfájlt a telefonján, majd felmutatott az égre.
– Ezt mi rögzítettük elsőnek. Tényleg énekelnek.
Az öreg tekintete elfelhősödött, a furcsa zajok hallatán. Hosszú ideig nem szólalt meg.
– Ez neked ének? – ingatta a fejét, majd rákezdte – Szép jel, szép csillag, szép napunk támad.
Tamás halkan dúdolni kezdte vele, ám az öreg megállt.
– Te csak hallgasd azt az sustorgást. Vagy tudod mit… inkább hagyjuk is, menjünk.
Szinte futott vissza a házhoz, Tamás világította előtte az utat, nehogy kitörje a nyakát.
– Örültem. Apádékat üdvözlöm – hadarta a kertkapunál és már indult is befelé. Tamás szólni akart, ám ekkor a szomszéd hangját hallotta a kerítésnél.
– Jó estét kívánok. A család, Gabikám?
Az öreg legyintett és becsapta az ajtót maga után.
Tamás leforrázva ment vissza a kocsihoz a sötétben. Óvatosan hajtott, fejébe szállt a bor. Mintha az egész hegységben nem maradt volna más rajta kívül. A hegyről lefelé menet előbukkantak a csillagok a fák mögül. Hidegek voltak, mint az űr.
Otthon egy üzenet várta a vonalas telefon rögzítőjén. 46-os körzetszám. Most már várjon az öreg reggelig. Sokáig forgolódott álmatlanul az ágyban, végül, mint már annyiszor, a csillagok hangját hívta segítségül. És akkor megint meghallotta a sistergés közepén. Ugyanolyan gyönyörű volt, mint gyerekkorában. Úgy érezte, ő irányítja, vezényli, a hang meghajlik az akarata előtt. De akárhogy is igyekezett, nem változott betlehemi énekké.
2020-04-22, Dublin
Ha tetszett, ezek is érdekelhetnek:
Coda: Egykori zongoratanárnőmmel való találkozásomról mesélek, a gyermekkor végéről, az öregedésről, a mókuskerékről. Régen volt mágikus zenedoboz utáni kutatás ez az írás - és néhányaknak biztosan ismerős lesz egy-két dolog a rendszerváltás környékéről.
Ess eső ess: Egy idős asszony ül a kertjében, és egyre kétségbeesettebben kommentálja mindazt, amit a laptopjáról olvas. Meteorológiai szakkifejezéseket használ, amit a kerti munkát végző Csonti nem tud mire vélni. A nő csak Bozsóhoz, régi szomszédjához fordulhat vigaszért. Bozsó tudja, hogy az asszony nem őrült meg magányában, van racionális magyarázata annak, hogy a hurrikánokat lesi az időjárási térképeken.
Földet érés: A felnőtt létbe belefásult szereplő egy furcsa éjszakai vihar után egykori gyerekszobájában – és saját gyermeki testében – ébred egy debreceni panelházban. Első ijedelme után egészen fellelkesül az újrakezdés lehetőségétől. Amint azonban részletesen is végiggondolja a terveit, ráébred, hogy maradása több okból is bukásra van ítélve.