Julinak vágja a tenyerét a szatyor füle. Átveszi a másik kezébe, majd húsz méterrel odébb megint cserél. Messziről látja, hogy a buszmegállóban nem fogja tudni letenni a lucskos betonra, a tisztaságból nem enged, akkor sem, ha utána egy óráig remegni fognak az ujjai. És ez még csak a fele ajándék, a többit házhoz szállítják. Juli régimódi, tudja, hogy ki minek örülne, nem hagyja a családra a választást egy-egy ajándékutalvány képében.

Egy kicsit talán mégis elszaladt velük idén a ló. Ferivel ugyan megbeszélték, hogy ha mindkét gyerek velük tölti az ünnepet, nem fognak garasoskodni, hadd lássák az egy szem unokájuk arcát, miközben bontogatja a csomagokat. De tényleg kell annyi minden annak a csöppségnek? Juli gyerekei jól keresnek, ajándékaik láttán nem győz sápadozni. Egyre drágábbak a karácsonyok és nem csak az infláció miatt. Ő már egy-egy szép rajzzal is beérné tőlük, mint amikor még iskolások voltak.

Jelenleg egy busz is megtenné, ülőhellyel. Lökhetne egyet erre a Jézuska, ha ráér. De szaporán, különben ez lesz az az év, amikor a kis Dorka megtudja, hogy Jézuska valójában nincs is. Persze aligha hisz még benne, a mai kölykök olyan gyorsan érnek, azt is tudják például, hogy ki a miniszterelnök. Hozzá úgy húszévesen értek el ezek az információk.

A megállóban csakugyan vizes a talaj, az a kevés hó gyorsan elolvadt a napsütésben. Juli átveszi a bal kezébe a terhet. Feri igazoltan van távol a szívműtétje után, a kocsi a szervízben, a banyatankhoz túl fiatal. A műanyag fülű OBI-s szatyor az instant karma a móhóságáért és a hiúságáért.

Az ülésekre nem teheti, az egyiken egy meghatározhatatlan korú nő ül, sörösdobozokkal teli reklámszatyorral, a másikon egy másfél-két éves kisgyerek térdel. Rajtuk kívül nincs más a megállóban.

Feltűnően szegényes, piszkos ruházatukról elkapja a tekintetét. A szemkontaktus ahhoz vezetne, hogy a nő pénzt kérne tőle, bizonyára a meséje is megvan hozzá. Juli szokott adni, de most nincs nála készpénz, csak egy százas, annyival mégse szúrhatja ki a szemüket. A legközelebbi automata legalább háromszáz méter. Ha legalább a péksüti meglenne még, amit a plázában vett. Egyébként meg nem ő a Jézuska, arról pedig igazán nem tehet, hogy a Fiú kétezer éve a füle botját sem mozdítja az emberekre.

Anya, látod?

Juli önkéntelenül is odanéz, a gyerek a megálló átlátszó plexifalán túlra mutat, kis arca olyan, mint aki csodát lát.

Nincs ott semmi.

Ragyog a sár, gügyögi és boldogan ringatózik előre-hátra az ülésen. Az anyja nem válaszol, idegesen néz körbe. Juli érzi mennyire védtelenek, még őhozzá képest is. Meglehet, fedél sincs a fejük felett, vagy talán épp onnan menekülnek. Vagy csak már megint elragadta a fantáziája. A gyerek még mindig az üvegfal mögötti területet bámulja. Mintha tényleg csillogna az a rész, ahogy a napfény százfelé törik rajta. Valami barom autós feltúrta ott a földet a kerekeivel.

A busz nyikorogva áll meg, Juli felcihelődik a szatyrával, senki sem segít. Szerencsére van ülőhely. Kinéz a megállóra, de az álló utasoktól nem látja az anyát és a gyereket. Talán még találkoznak, nem olyan nagy a város. Reméli, hogy lesz egy fa, ami mellé odaállhatnak másnap. A csillogó latyakra gondol és maga sem érti, miért lesz jókedve. Egészen holnap estig ki sem fog látszani a szennyes edények mögül. Az ünnep szellemét az a tíz perc idézi, amikor a fa előtt a lemezzel együtt éneklik azt a néhány dalt, amit ilyenkor szokás. De ez így van rendjén, miattuk ne fájjon a feje a Jézuskának.

Hagylak dolgozni, mosolyog magában. A művház előtt betlehemest játszik egy iskolás csoport, a faárusok felől fenyőillat árad. A szatyor füle belecsíp a tenyerébe, de most ez is jó.

2024.12.14  Budapest

Ha tetszett, ezek is érdekelhetnek:

Ferde vigyázzban: Amikor év elején édesapámat látogattuk a kórházban, anyám és én találkoztunk egy hölggyel, akinek szintén bent feküdt a férje. Akkor úgy tűnt, hogy kevés az esély a gyógyulására. Megmaradt bennem a nő képe, ahogy ott ül a folyosón, ebből született meg ez az írás, amelyben egy kedves karakterem, Juli tér vissza, a 80-as évek után immár a jelenkori kettéhasadt Magyarországon.

Visszaveri a fényt:  A rendszerváltás hajnalán két testvér hintázik egy lakótelepi játszótéren. Örömüket beárnyékolja egy család felbukkanása - egyiküket egyszerűen kitessékelik a hintából. A 13 éves Tomi számára lassan kinyílik a világ, már tudja, hogy a felnőtteknek sincs joga megtenni mindent, és ennek hangot is ad. Az „apuka” azonban másként gondolja, és ezt meglehetősen durván adja a gyerek tudtára. Megtörtént eset alapján.

A szabadság felé:  A rendszerváltás hajnalán egy fiatal anyuka a kórházba igyekszik, ahol a kisfia lábadozik a vakbélműtét után. Szörnyű hír fogadja: a gyerek belehalt a műtétbe. Az asszony lába alól kifut a talaj, az elméje azonban nem hajlandó feladni: öntudatlanul is a fia nevét, születési idejét üvölti a folyosón, mígnem az egyik alkalmazottnak feltűnik, hogy az adatokkal valami nincs rendben. Megtörtént eset alapján.