Lassan, kövér pelyhekben esik kint a hó, mint valami régi mesefilmben, de persze erről is lemaradok – dohogott magában Gábor, aztán rögtön arra gondolt, hogy Lenka talán mégiscsak jogosan hülyézte le néhány órával korábban. Az időjárás végtére is a legutolsó dolog, ami jelenlegi helyzetében eszébe kellett jusson.
Biztos azért tűnődik ilyen baromságokon, mert nem kap elég oxigént az agya. Vagy mert neki tényleg semmi se jó. A lába és a plafonnak meredő pucér feneke, ami kilógott a takaró alól egyre jobban fázott. Ezen pillanatnyilag nem segíthetett és érthető okokból Lenkát sem kérhette meg, hogy kapcsolja be a fűtőtestet. Már felállt a szőr a hidegtől a hátsóján. De legalább az arca, és főképp a nyelve jó helyen van – a szoba valószínűleg legmelegebb pontján. És ha minden jól megy, hamarosan az alsó traktusa is részesülhet ebből a melegből.

Az viszont nem segít, ha mindenfelé elkalandozik a figyelme. Lenka már régen túl volt a kezdeti udvariaskodáson. Ha a végeredményt nem találja kielégítőnek, akkor Gábor azt kockáztatja meg, hogy a nemesebb részei esetleg hoppon maradnak. Ráadásul adósa volt a lánynak, ami persze hülyeség, hisz egyikük sem számolja az ilyesmit, de tudta, hogy Lenkában maradt némi tüske a legutóbbi éjszakájuk óta. Gábor kevesebbet ivott, magabiztosan nyert három-nullra, majd volt mersze bealudni. Most aztán törleszthetett.
Érezte, ahogy a lány a mellére vonja a kezét, pedig reménykedett, hogy ezt a részét megússza. Más körülmények között imádta azokat az almácskákat, de így, mindkét karját előre nyújtva jó esélye volt arra, hogy begörcsöl a válla. Egyszer már megtörtént. Próbált a két könyökével valahogy támaszt találni a puha matracon, aztán széttárt ujjakkal végighúzta tenyerét a mellbimbókon. Fel-le, fel-le. Lenka halk sóhajai jelezték, hogy jó az irány. Végre Gábor is arra figyelt, amire kellett, ám alighogy kezdte beleélni magát, nagyot reccsent a válla.
A lány teste megmerevedett, a zihálást is abbahagyta. Gábor magában átkozódott. Mi a franc baja van ennek a libának? Mégis honnan sejthetné bárki, hogy az az ő válla volt? Most majd jön az ukáz, hogy kussoljon.
Csak el ne kezdjen megint ez a mafla a karjával rángatózni, mint egy idegbeteg – sóhajtott bele Gábor a lány combjába – az végképp lelohasztaná benne a vágyat. Lenka azonban egy koppintással jelezte a feje búbján, hogy folytathatja, amit elkezdett.
A hotel személyzeti folyosóján lévő a szobákban azt is hallani lehet, ha valaki a szomszédban elmosolyodik. Nem mintha Jelenát valaha is látták volna mosolyogni. A takarítók főnöke a frászt hozta az emberre, olyan váratlanul tudott megjelenni a hotel legeldugottabb zugaiban is. És épp neki kellett a mellettük lévő szobában dekkolnia.
Újabb koppintás jelezte, hogy vegyen vissza a tempóból egy kicsit. Gábor arca már valósággal lángolt, a takaró a homlokára tapadt. A szája környéke is nedves volt, de nem tudta eldönteni, hogy ő izzad ennyire, vagy Lenka kedve kezd megjönni. Az övé mindenesetre már lankadóban volt, se ízt se illatot nem érzett, ujja és nyelve elzsibbadt. A „legszentebb szentség” – ahogy a Ponyvaregényben Jules nevezte – egy apró bőrdudorra redukálódott, amiben immár semmi izgató nem volt, legfeljebb a kiakadni készülő állkapcsára tudott róla asszociálni.
Hallotta odakint a sirályokat és a tenger moraját; a part alig néhány méterre volt az ablakuk alatt. A szemei előtt megjelent Észak-Skócia csipkézett teteje, ahogy a térképen kinéz, felette az Orkney szigetekkel. Sose tudta, hogy ez most melyik tenger. Az Északi vagy a Norvég? Esetleg az Atlanti óceán? Legszívesebben kiugrott volna Lenka lábai közül és nekilódult volna az Északi sarknak egy rozsdás lélekvesztőn. Mielőtt beleborzonghatott volna a gondolatba, egy koppintás adta tudtára, hogy megint kiesett a ritmusból.
Kénytelen volt pihentetni az arcizmait, közben megpróbálta ráhúzni a takarót az alfelére, ám ezzel sikerült majdnem az egészet lerántani a lányról. Lenka teste megint megfeszült, de aztán elernyedt, és lassan visszahúzta magára az ágyneműt. Gábor valamennyi friss levegőhöz jutott és egy pillanatig láthatta a holdfényt megcsillanni a formás melleken. Hiába, ami jó, az jó. Ettől még néhány perc múlva ugyanúgy begörcsöl a válla.
És miért mind e fáradozás?
Hogy a személyzeti kantinban rá se nézhessen a lányra? Hogy szótlanul kelljen tűrnie, ahogy a lengyel konyhások primitív ajánlatokat tegyenek neki? A múltkor Lenka legjobb barátnője lekezelően tréfálkozott vele, mondván, hogy kerítenie kéne már egy csajt. Lenka egyetértően bólogatott.
– Miért nem mész át a szárazföldre? Mondjuk Inverness-be. Ott biztosan találnál valakit.
Gábor ezután három napig nem állt vele szóba, a facebook-os üzeneteket is olvasatlanul hagyta. Tudta, miről szólnak. Hogy a lány csak a gyanút akarta elterelni magukról. Már így is suttognak.
És ha suttognak? Mi van akkor, ha megtudják? Mire ez a nagy titkolózás?
– Az előző kapcsolataim túlságosan is a nyilvánosság előtt zajlottak – idéződött fel benne, amint Lenka fájdalmas tekintettel fújta a cigifüstöt a tenger felé. Az ilyen színpadias gesztusokat ki nem állhatta. Művi a movie, kisanyám! Egy ilyen helyen irányítani kell a pletykákat, mivel kikerülni úgysem lehet őket, ennyit igazán megtanulhatna már.
Az alatt a három nap alatt sorra vette, hogy ki más jöhetne szóba Lenka helyett. Adta magát, hogy a magyarokat vegye előre. Ági a recepción jól nézett ki, és ami a legfőbb, facér volt, de már bejelentette, hogy tavasszal hazaköltözik. Róla két hónapig nem is tudta, hogy a honfitársa, és mikor a lány kelletlenül bevallotta, akkor sem volt hajlandó átváltani az angolról. Gábornak az volt az érzése, hogy derogál neki a saját nyelve, emellett nem nagyon közösködött a staff-al, inkább a főnökök társaságát kereste. Egy ízben véletlenül kihallgatta, amint Ági az apját szidja magyarul, feltehetően az anyjának, és megállapította, hogy ékes anyanyelvük nem veszített túl sokat azáltal, hogy nem csendülhetett fel azokon a kétségkívül csókolnivaló ajkakon.
Aztán ott volt Margó a housekeeperek között, de ő meg Kevinnel kavart, legalábbis legutóbb még úgy tűnt. A madarak azt csiripelték róla, hogy terhes, ennek ellenére vígan kijárt bagózni a hotel elé. Kedves lány volt, mindig nevetett Gábor viccein, a rosszakon is. Szellemileg és fizikailag azonban kissé lomha volt, Lenka mellett legalábbis feltűnően.
A többi ukrán, román és bolgár szobalány alig gügyögött valamit angolul, a szívós szlovák pincérlányoknak volt pasija (szinte hihetetlen, hogy Lenkát épp két kapcsolat között találta), ennek ellenére folyton olyan sötét ábrázattal jártak-keltek, mintha átment volna rajtuk a Vörös Hadsereg. Ha ősszel nem jön az a jó kedélyű spanyol pár, akik legalább hoztak egy kis napfényt Malagából, Gábor nagyon egyedül érezte volna magát.
Lenka légzése felgyorsult, Gábor tudta, hogy ha most nem cseszi el, nyert ügye van. A dolgokat nem kell mindig túlbonyolítani, néha csak hagyni kell, hogy menjen minden a maga útján. Ebben igaza van Lenkának. Nem mindegy, hogy titok-e vagy sem, amíg egy ágyban alszanak? Tényleg érdemes ennek akkora jelentőséget tulajdonítani?
– Miért, te elvennél engem? – nevetett keserűen a cigifüstbe a lány.
– Miért, hozzám jönnél?
Hülye kérdésre hülye válasz.
– El fogsz innen menni, hamarabb, mint gondolod. Senki sem húzza itt sokáig.
Ez is igaz volt. Lenka a négy évével veteránnak számított a hotelben. Gábor csak egy a sok közül, akinek majd megint írhatnak néhány sort búcsúzóul valami vicces képeslapra. Persze, ha Lenka másképp állna hozzá, akkor talán együtt is mehetnének. Edinburghba, vagy bárhová.
Hogy aztán ott is csak marják egymást? Az utolsó két hónapban már csak az ágyban volt köztük béke. És ott is csak akkor, ha Gábor nem csapott zajt.
Pedig Lenkával nagyon jó is tudott lenni a szex, amikor mindketten szabadnaposak voltak és többiek nem tartózkodtak a staff-folyosón. Amikor pedig Lenka kényeztette őt szájjal, az egyenesen belépő volt a nirvánába, kár hogy olyan ritkán volt rá hajlandó.
– Szereted? – kérdezte magától néhány napja a tengerparton állva. Nem áltathatta magát. Ez inkább… A Muse zenekar egyik száma jutott az eszébe, amit folyton játszott a konyhában a rádió. Some kind of madness.
Persze, hogy őrültség. Be vannak zárva ebbe az átkozott hotelbe, ezen az átkozott szigeten. Nincs itt más semmi. Kész valóságshow, az a csoda, hogy még nem ölték meg mind egymást. Aranybánya egy pszichiáternek.
Lenka belemarkolt a hajába, majd felnyögött. Hiába ilyenkor már képtelen visszafogni magát. „Csak csendben, csak halkan, hogy senki meg ne hallja” jutott Gábor eszébe a rigmus és elmosolyodott, amivel egy kicsit lazított az állkapcsán. Na de kedves Lenka, mi lesz így a mi kis titkunkkal?
Ugyan mi változna, ha kiderülne? Hát nem látták eleget őket együtt a bárban? Már úgyis suttognak, nem? Mivel rosszabb ő Blairnél, akiről mindenkinek az volt a véleménye, hogy egy seggfej, és csak kihasználta Lenkát.
De miért akarja ő, Gábor, hogy megtudják? Mi olyan van kettejük közt, aminek hivatalossá kéne válnia? Hallotta nem egyszer, amit Lenkáról mondtak a többiek a háta mögött. Érzelmileg éretlen, bipoláris, passzív-agresszív, hogy csak a finomabbakat említse. Nem sokkal jobb így, ahogy most vannak?
Érezte Lenka remegésén, hogy lassan beérkezik a célegyenesbe. Most már nem kell trükközni, csak folytatni ugyanígy. Ahogy minden mást is. A pénze egyre gyűlik, költekezni úgysem lehet igazán a szigeten. Ezért van itt, nem? Ennyiért még az is belefér, hogy Lenka kitépje az összes haját, mikor orgazmusa van.
Furcsa hangok érkeztek a paplan feletti világból. Lenka már megint a fejére szorította a kispárnát. Ezek a gyakorlatias szlovák lányok…
Gábor óvatosan kibújt a takaró alól. A lány arckifejezését nem lehetett pontosan kivenni a sötétben, de mintha mosolygott volna. A lábát mindenesetre nem zárta össze, ami biztató volt. Gábor hátralépett, hogy elvegyen egy óvszert az asztalról, de elszámolta a távolságot és jól belerúgott az egyik lábába. Akkorát dörrent a jéghideg skót éjszakában, mint egy puskalövés.
A fájdalom belemart a lábujjába, de alig vette észre, Lenka ugyanis máris élénken hadonászott a karjaival, aztán látványosan mozdulattal a homlokára csapott, némán persze. Gábor vonogatni kezdte a vállát, mire Lenka újabb némajátékkal tudatta vele, hogy jobb, ha csipkedi magát, ha még szeretne tőle valamit az éjjel.
– Mint két megkergült pantomimes, olyanok vagyunk – csóválta a fejét Gábor. A maradék ihlete is elszállt. Vádló mozdulattal mutatott az ágyékára, jelezve, hogy baromi lohasztónak találja ezt az örökös cirkuszt. Látta magát kívülről, ahogy eltúlzott mozdulatokkal gesztikulál, mint egy zsörtölődő férj valami régi olasz vígjátékban.
– Garda questo petyhüdt cazzo! Mamma mia!
Inkább leült egy kisszékre, mert attól félt, hogy elröhögi magát. Még a haragja is nevetségesnek tűnt. Se szónak se mozdulatnak nem volt súlya ebben a hangtalanságban. Igaz, annak se, mikor a parton üvöltöztek egymással pár kilométerre a hoteltől.
– Dole s Trianonom! – csúszott ki egyszer Gábor száján, mikor már kifogyott az érvekből. Legszívesebben visszaszívta volna, Lenkának azonban fogalma sem volt, miről hadovál, csupán fásultan kérte, hogy ha lehet, legalább ne szlovákul szidja az anyját.
Ez akkor sem normális. Legalább egymás közt tehetnének úgy, mintha ez egy párkapcsolat lenne. Egy csomó ember olyan jól képes eljátszani az ilyesmit.

Azért az mégis jó, hogy ennél mindketten őszintébbek.

Mátyás király Gömörbe’ – jutott eszébe a régi mondóka a sarokban ücsörögve – Én vagyok a kibaszott csendkirály. De ezt is elcsesztem. Enyém lett a vödör szar. Csak ennek a vödörnek heveny identitászavara van, valamiért ugyanis bőségszarunak képzeli magát.
De ebből elég volt. Megy ő innen haza a fenébe. Egyáltalán mit keres itt? Tavaly ilyenkor még a Deák téren forralt borozott a karácsonyi vásárban, és lelkesen szidta Virágot, az ex-csaját a haverok előtt.
Basszus.
A hideg végül visszaparancsolta az ágyba. Lenka felől nem érkezett semmi nesz, valószínűleg már el is aludt. Nehéz napja lehetett. Az egész takarót magára csavarta, csak a kispárnát hagyta hátra. Gábor halkan sóhajtott, leheveredett, és a mellére szorította a párnát, ami még őrizte a lány meleg leheletét. Ennél jobban már úgysem hűlhet ki.
Hova menne innen? Maga elől nem futhat el sehová.
Lenka hirtelen takaróstul rágördült, némiképp belerondítva az önsajnálatába. Gábor mereven bámulta a Holdat, még akkor is, mikor érezte, hogy a lány csókjai lassan de biztosan haladnak lefelé a testén. A vére úgy követte az ajkak nyomát, mint egy kiskutya. Már csaknem teljes harci díszben fogadta odalent Lenka szájpadlását, ami forró volt és nedves, mint amilyen a világ lehetett az ősóceáni kürtőknél, ahol az élet fogant.
A párnát odakészítette az arcához, noha tudta, hogy meg sem fog nyekkenni. Még arra gondolt, hogy Virág mennyivel ügyetlenebbül csinálta, meg hogy az ember felnőtt korára egész jól belejön ebbe a csendkirályosdiba. Aztán már csak a mellkasáig sugárzó hő számított és az a tizenvalahány szánalmas centiméter, amivel belelógott az örökkévalóságba.

Dublin 2020-11-03

Megint nem: Gábor (a fenti történet főszereplője) az éjszakai országúton hazafelé tartva számot vet korábbi kapcsolatáról és a szakítás utáni érzelmeiről. Úgy tűnik, megleli a jó válaszokat, és sikerül felülemelkednie önmagán, ám otthonába érve új kihívásokkal szembesül, melynek során szembesülhet saját érzelmei mélységével.

Cigiszünet: A Skócia legészakibb csücskében lévő hotel előtt egy magyar lány (ő Margó a fenti történetben) cigizik, pár lépésnyire a főnökeitől. Csupán azért gyújt rá, mert a hátának szüksége van néhány perc szünetre. Kocázásért azonban nem jár pihenő, kénytelen letüdőzni a füstöt. Tüdejénél már csak a lelkiismerete fáj jobban. Tudja, hogy vigyáznia kéne a benne növekvő életre, mert ezen a helyen – Istentől, hazától, családtól távol – senki más nem fog.

Bimbó: Melyben arra keresem a választ, hogy milyen hatással van az egyszeri utazóközönségre, ha valaki teljes hangerővel pornót néz a HÉV-en. Teszem ezt egy idősödő, potencia-gondokkal küszködő online szerkesztő szemszögéből. A "Legyen" című írásom folytatása.