Mi, akik itt ma egybegyűltünk, alighanem mindannyian ama bizonyos hímtag rosszabbik végén tartózkodunk.

András a maszkjukat fel- és lehúzó embereket nézi a Sibrik Miklós úti Lidl előtt. Kellemesen enyhe vasárnap este van Kőbányán, nincs tömeg, nem kell az üzlet előtt kígyózó sor végére állni. Egyszerre ér a bejárathoz egy babakocsit toló kismamával. A nő int neki, hogy menjen előre, de András maga elé engedi, még egy mosolyt is kiprésel magából, nem mintha látszana a maszk mögött.

Nincs kosár az ajtó mellett, át kell verekednie magát két soron, hogy az egyik kassza mellől elcsenhessen egyet. Szólna a pénztáros lánynak, de meggondolja magát. Odabent pár vásárló lézeng, így csak egy kassza üzemel, a lány egyedül tartja a frontot.

Nelli otthon eldünnyögte a vásárolandókat, miközben összeírta őket, de András legfeljebb ha háromra emlékszik belőle, elő kell kotornia a cetlit. A zöldségsoron átszalad, nincs szükségük spanyol almára, sem francia szőlőre, inkább kibuszozik a piacra a drágább helyi áruért. Globális bajokra lokális gyógyír, szokta mondogatni, Nelli ráhagyja, pedig az óvoda, ahol dolgozik bezárt, jobban meg kell fogniuk a pénzt. Innen főként a szárazárut szerzik be, rizs, tészta, fűszer, kávé, amiket nehéz elrontani, minden mást a drágább üzletekből. A minőség ott sem biztos, hogy jobb, de legalább hinni lehet benne, ha nagyon akarnak.

A csokis polc előtt megállt. Nelli már beszólt a pocakjára, ami a home office-ban tartott tanórák óta indult növekedésnek. A suliban legalább járkálhatott a diákok között, lemehetett az udvarra, vagy a tanáriba egy kávéra, most viszont szinte belemohásodik a székébe a nap végére, a sétához is fáradt.

Előveszi a listát a farzsebéből. Quinoás zöldségmix. Van itt egyáltalán ilyesmi? A hűtőkhöz megy, és némi keresgélés után levesz két csomag fagyasztott spenótot. Az is ugyanolyan egészséges. Két doboz kókusztej, az is egészséges. Vegán kolbász, az is. Egy üveg Chardonnay, még szép, hogy egészséges.  Minden csak hit kérdése.

Hiszünk a vegan étrendben, a nyers kosztban, a Norbi-update-ben, az alkoholban, az önsegítő-könyvekben, a több pénzért jobbat kapunk-ban, az asztrológiában, saját felsőbb lényünkben, a Covid valótlanságában, a cigi egészséges voltában (erről szerencsére sikerült lebeszélnie Nellit) a chippel teli vakcinában, a kamu-holdraszállásban, a gyíkemberekben, Orbán Viktorban, Trumpban és a Télapóban. Valamiben muszáj, ha már Istent megfosztottuk a joviális, szakállas nagyapó imázstól és holmi elvont entitás képében kilöktük az univerzum határán túlra. Nemzetbe, tradícióba, identitásba kapaszkodunk, de igazából nincs itt más, csak egy rakás csalódott kis ember, aki próbál a felszínen maradni ebben a szanaszét tört valóságban. Kár is egymást ölni, bármiben is hiszünk, mind ugyanazt a bránert szívjuk – kivéve az elitet, ők megduplázták a vagyonukat a pandémia alatt.

De próbáld ezt elmagyarázni ennek a sok nyominak – néz a kasszáknál ácsorgó két-három alak felé. Nelli hangja sürgeti a fejében, csipkedje magát, és ne húzza fel magát a saját agymenésein, vagy ha már mégis, legalább legyen valami előzménye. Direkt olyankor jön a boltba, mikor kevesen vannak, és, lám, mégse tudja megállni.

Egy komolyabb veszekedésük után Nelli tévképzeteit írta fel a bevásárlócetlire az áruk helyett. Aztán hazatelefonált azzal, hogy valahol kiránthatta a zsebéből útközben.

 Az átlagos vásárlói magatartástól eltérő mozgást érzékel a szeme sarkában néhány másodperce, talán ettől idegesebb. Egy alaposan nekivetkezett, tetőtől talpig szoláriumozott lány tart felé, a feszültséget azonban nem ő okozza, hanem egy lila, kötött pulóveres, idősebb nő, aki előre-hátra billegve méregeti őt. Félhosszú, őszülő haja csapzott, metsző kék szemében rémület. Két maszk is van rajta, ennek ellenére néha ösztönösen a szája elé tartja a kezét. Nem a szemébe néz, hanem valahova a mellkasa közepére.

Azt várja, hogy András elmenjen a tejes hűtő elől. De akkor miért nem szól? Kelletlenül arrébb lép és hallja, ahogy a nő erősen kifújja a levegőt, mintha addig visszatartotta volna. András ellenszenve leginkább vírustagadók meg a busz kapaszkodóját nyalogató barmok felé irányul, de ez mégiscsak túlzás. Ennyire nem kell félni. Az első hónap után úgy tűnt, a józan ész felülkerekedik a pánikon, a felvásárlási láz is megszűnt, mégis egyre több az ilyen futóbolond, önti ki őket a Covid, mint az ürgéket a víz. Az ilyen konteós marhák osztják az észt a legvehemensebben a facebookon, mivel a való világban csak arra képesek, hogy hülyét csináljanak magukból, mint ez itt.

Ne ítélkezz már ilyen könnyen – szól Nelli a fejében.

A nulla százalékos joghurtra pillant, amit egy ideje a kezében szorongat, és csalódva állapítja meg, hogy vaníliás. Nelli csak a natúrt szereti, a többi túl édes. Látja is a megfelelő fajtát, épp ott, ahonnan a nő kapkodva válogat. Andrásban már azelőtt lejátszódik a jelenet, mielőtt valóban megtörténne, de még így is meglepi a mozdulat, amit újbóli közeledésével kivált. Ahogy a szolis lányt is, akivel a nő a hátraugrás közben kis híján összeütközik. A lány kecsesen kitér az útjából és gyorsan továbbsuhan, vissza-visszapillantva a válla fölött. András későn eszmél, hogy végigfuttassa a szemét a lány testén, bosszúsan vágja bele a joghurtot a kosarába. Amint elindul, a nő is mozdul, hogy birtokba vehesse az iménti helyét.

András előkotorja a cetlit, majd megdörzsöli a szemét. Két natúr joghurt kell. Átvillan az agyán, hogy kerül egyet, beszerzi a többi holmit, és visszatér, ha már tiszta a terep. Az igazságérzete azonban nem hagyja annyiban. Kényszeríti ő ezt a szerencsétlent, hogy itt ugráljon, mint egy hegyi kecske? A nő épp annak a joghurtnak a kalóriaértékét vizsgálja, ami neki is kell, ám mintha a szeme sarkából figyelné. Egész biztosan tudja, hogy megint megyek, talán még várja is.

Lassan megint arrafelé araszol, már a száján van egy mogorva elnézést, de a nő fürgén lép hátra kettőt, mint egy vacsorája közben megzavart macska, keze megint a szája előtt. András hallja, amint azt sziszegi: Ez nem igaz!

Megütközést kifejező finom fejmozdulattal áll meg. Már rég nincs megütközve, de ezzel is üzen a nőnek, úgymond, a normalitás felől (pedig de utálja már ezt a szót). Majdnem oda is szól – Valami gond van? – ám ehelyett lekapja a joghurtot, és ahogy elfordul, a maszkjába dörmög.

Idióta.

A nő távol áll tőle ahhoz, hogy hallja, de András szerint az ilyen pszichopatáknak felettébb szelektív a hallása. Rájön, hogy örülne neki, ha hallotta volna. Szerencsére több tejtermék nincs a listán, indulhat tovább. A nő is visszatért az iménti helyére. Ekkor jön egy komisz ötlet. Úgyis édességre vágyott, vesz egy Kinder tejszeletet. A nulla százalék cukrosból. Lassan fordul meg, mint a western filmekben szokás és tesz egy óvatos lépést. Noha kívül van a "hatótávolságon" a nő mégis szinte átvetődik a szemközti polcra és hangtalanul remeg. András sarkon fordul, hogy mihamarabb letudja a vásárlást, nehogy a pénztárnál is találkozzanak.

De amikor egy lyukas rizses zacskót emel le a polcról, elfutja a méreg. Betart minden vírusvédelmi előírást, nem hőbörög a leghülyébb szabályok miatt sem, vagy amiatt, hogy négy hónapja nem volt máshol, csak ehhez hasonló ócska áruházakban, vagy hogy a diákjai fele sem készül fel rendesen az online órákra. Tartja magát, és lám, mégis utoléri az őrület. Nagyon is megért ő mindenkit, de azért legyen már egy minimum, akkor is, amikor minden borulni látszik.

Végigfutja a cetlit, és megállapítja, hogy négy dolgot is elfelejtett venni, beleértve a felesége vegán szendvicskrémjét. Esze ágában sincs visszafordulni. Legközelebb jöjjön Nelli, neki úgyis kötélből vannak az idegei, mióta megtalálta a lelki békéjét a jógában, az egészség-podcastjaiban meg a többi new-age marhaságban, amivel mostanában egész nap elvan. Nem is érti ezt az egészet. Valamikor annyit tudtak beszélgetni, szinte mindenben egy követ fújtak. Elfogadták egymás dilijeit, borozgatva röhögtek azon, hogy az asszony ezot-erika, ő meg okleveles komcsi. Újabban már alig mernek megpedzegetni komolyabb témákat. Mi a fene történik itt? Miért kell mindent ennyire komolyan venni?

Ahogy a lezárások óta gyakran, most is hirtelen tör rá a magány. Úgy érzi, mindenki más üde természetességgel mozog ebben a kicsi covidos világban idebent, ő meg mintha víz alatt lépkedne.  Annyira lefoglalja az önsajnálat, hogy későn veszi észre a a lila pulóvert maga előtt, a kasszához közel. Megfordul, hogy átmenjen a szomszédos sorra, nem számít, hogy ott hányan várakoznak, ám közben mögötte is felgyűlt a sor, épp a szolis lány jön utána.

Öt méterre meri csak megközelíteni az asszonyt, aki szintén legalább négy lépésre áll az előtte lévőtől. A kosarában a joghurt (tehát sikerült megkaparintania, dacára a gonosz világnak), néhány fej káposzta, és egy kisebb fehér csomag. András egy orrhossznyit előre hajol, hogy jobban lássa. Valamiféle felnőtteknek való inkontinencia betét. Nem a legkellemesebb dolog ezzel a pénztárhoz menni. Vajon neki kell? Végignéz a nő vékony, görbe lábain, lapos fenekén, és nem lát arra utaló nyomot, hogy lenne rajta hasonló a szűk farmer alatt.

– A sorban áll?

Egy nagydarab, bemelegítős férfi az, dugig pakolt kocsival, amivel neki-nekimegy András sarkának. Első ránézésre az a típus, akivel András még az időjárásról sem szívesen beszélgetne.

– Igen, én csak...

Két lehetősége van. Vagy előre engedi a fickót és várhat újabb hosszú perceket, vagy megkísérel egy újabb, ezúttal igazolhatóbb támadást az ugróbajnok ellen. Végül úgy dönt, hogy ez az egész helyzet nevetséges, a játékszabály két métert ír elő, ha a Miss Gumibugyinak nem tetszik, legközelebb jöjjön vegyvédelmi ruhában.

Három méter van köztük, amikor a nő hátrafordul. András látja, hogy a teste megfeszül, ezért megáll. A kék inges megint nekitolja a kocsit a sarkának, így kénytelen tenni még két lépést. A padlón lévő figyelmeztető jelzések szerinti távolságot egy centivel sem lépi át, de ez sem számít. A nő a magasba tartja a jobb karját és egy "Ilyen nincs!" jellegű, lemondó mozdulattal a combjára csap. András nem tágít, mire a földhöz vágja a kosarát. Az egyik káposzta begurul a polcok alá.

– Te féreg! – hörgi, nem épp fennhangon, de jól hallhatóan. Majd hirtelen oldalra néz és gyorsan felveszi a földről a kosarat.

– Mi történt? – érkezik egy boltmenedzser-féle, ócska öltönye piszkos a zsebénél. A nő nem válaszol, csak fújtat, mintha egy hajtincset akarna arrébb fújni a maszk alatt. A menedzser Andrásra néz választ várva, ő pedig örül, hogy a maszk elfedi a vigyort a szája szegletében. Vége a meccsnek, nem bosszút akar, csak az igazát.

– A hölgy az imént férgezett le. – András azt a szelíd, úri tónust használja, amit Nelli szokott, amikor igazán pusztító akar lenni. De ahogy kimondta, már meg is bánta.

– Már megint maga?

Egy pillanatra azt hiszi, hogy neki szól a kérdés, de aztán a menedzser közéjük áll, arca alig harminc centire van a nőétől.

– A múltkor már megmondtam, hogy így nem leszünk jóban, nem?

A nő lehajtott fejjel tűr, zihál, mintha marathont futott volna.

– Hagyja itt a kosarát és távozzon, legyen szíves!

Andrásnak a nyelvén van, hogy ez igazán nem szükséges, de egy idősebb úr a sorból megelőzi.

– Nyugi Margó, majd én összeszedem és kiviszem. Várj meg odakint.

– Nekem mindegy, de most menjen! – próbálja megragadni a boltos a nő karját, ám az valósággal kitépi magát a kezéből, és csaknem futva teszi meg az utat a kijáratig.

András elvörösödik, és mikor észreveszi, hogy a kék inges nem vette észre az elgurult káposztafejet, gyorsan kipiszkálja a polc alól és oda nyújtja neki. A sorból pusmogás hallatszik, minden szem rászegeződött. Jól kivehetők a fogyatékos és balhé szavak. Eszébe jut egy csíny, amit nyolcadikos korában követett el, és ami miatt behívatták az igazgatói irodába. A kék inges átveszi tőle a káposztát, de nem néz a szemébe.

– Margó nem fogyatékos, csak mostanában eléggé... Egyedül van otthon az anyjával, ő ápolja.

A magyarázkodás inkább mintha a többieknek szólna.

– Én nem akartam kidobatni.

Nem jön válasz.

– De hát mégse járja, hogy csak így leférgez mindenki előtt.

Újabb csend, aztán a kék inges végre ránéz.

– Miért, maga szerint maga egy féreg?

– Nem, de hát...

A férfi megvonja a vállát és int neki, hogy pakolhat a szalagra. Az áru lassan átvándorol András birtokába. Ide többet nem jön, az biztos, nem érdekli, hogy a Auchan vagy a CBA mennyivel drágább. Tekintete a nőt kereste odakint, noha fogalma se volt, mit tenne, ha meglátná.

Mikor kilép a boltból, egy ezeréves Fiat Panda (ilyenek még gurulnak?) volánja mögött pillantja meg. Az egyik maszk még mindig rajta van. A szeme vörös, a semmibe mered. András megáll, félszegen int neki, de cask annyit ér el, hogy a nő feltekeri az ablakot. Míg András kisétál a parkolóból, nem hallja, hogy felbőgne a kocsi motorja.

A hazáig tartó séta alatt igyekszik elcsendesíteni az elméjét. Otthon majd megbeszéli Nellivel a történteket, talán társasoznak is egy kis bor mellett, mint régen. A kapuban meghallja Nelli kedvenc podcastját. Úgy dönt, hogy néhány percre még kint marad a teraszon, és megeszi a kassza melletti polcról zsákmányolt csokiját.

2021.09.05, Dublin

 Ha tetszett, ezek is érdekelhetnek:

Mindenestül: A történet főszereplője mázsás súlyt cipel - szó szerint. Mégis találkozik álmai asszonyával, aki elfogadja olyannak, amilyen, aki tejben-vajban füröszti, istennő ágyban és konyhában egyaránt. Ezt az idilli állapotot is ki lehet azonban hízni, hősünk diétán, kocogáson töri a fejét, ám ez váratlan bonyodalmakat okoz a kapcsolatukban, egyre inkább úgy tűnik, ebből a kulináris mennyországból nincs út visszafelé.