– Na mi van?
Béla felriadt szendergéséből, és kitörölte a fagyott csipát a szeméből. Egy sereg műhold húzott el libasorban a szeme előtt.
– Voltál valahol mostanában?
– A vécén.

Béla nyelt egy korty vákuumot, és próbálta elhessegetni magától a rádióhullámokat.
– Akkor húzzál maszkot, te vén fekáliagejzír, és gyere be a városba! Nyitnak a kocsmák! Add ki magadból, ami beszorult!
– Mi az, megártott a bezártság? Már napközben is iszol?
– Ez az információ harminc évre titkosítva van. Na, kapd össze magad, vissza kettő, padlógáz, juhúú!
– Eh... Üres vagyok, mint egy csokimikulás.

Béla megvakarta holdsütötte tarkóját, mintegy beletörődve, hogy kénytelen lesz végighallgatni az elcsípett beszélgetést. A lába alatt Olaszország csizmája készült tizenegyenest rúgni Szicíliával.
– Kapcsold ki a német vintage pornót, és gyere, az összes kancamanci kint van az utcán!
– Én már azt is elfelejtettem, hogyan kell rájuk nézni.
– Biztos eszedbe jut, a fele tangában riszál. Van vagy negyven fok.
– Ó, erre most ott is kinyíltam, ahol elvileg nem is lehetséges.
Béla a nem létező szakállát morzsolgatta az ujjai közt, a lábával öntudatlanul kalimpált egy 19/23-ados ütemre.
– Mi volt ez? Fingottál? Ide érzem. Mit ettél, döglött borzot?
– Na ja. Még a fák es sírnak.
Béla is érezni vélte és meghatottan fintorgott. Az utóbbi másfél évben nem sok szag jutott fel hozzá, mióta Föld körüli pályára állt.
– Szedd össze magad, bugyibetyár! Az Ancsa facér.
Noha sem az Ancsa, sem a facér szó jelentésével nem volt tisztában, Béla egyre izgatottabb lett. Mióta kiürültek a korábban zsibongó terek, valahogy elment a kedve a földi bolyongástól. Most viszont úgy tűnt, valami végre történik odalent.
– Ma nem jó. Ki kell porszívóznom a morzsát a hájredőim közül.
– Hát pajtás, az még nem diéta, hogy az étkezőt vétkezőnek hívod.
– Csak nyugodtan, engem épít a kritika. Lefele. Aztán hogyhogy facér az Ancsa?
– Állítólag agresszív lett a karantén alatt, és megfejelte párszor a Tomi öklét.
Béla nagyot sóhajtott, akár egy vajúdó bálna. Az űrben persze nem hallhatta a saját hangját. Hiányzott neki. A lenti világ lakói olykor megöregedtek, megőrültek, néha el is haláloztak, ha meghallották. De legalább reagáltak.
– Ezek a mai lyányok... Oltakozás megvolt?
– Meg hát. Nálad is a "Menetelés a vágóhídra" ment a sorban állás alatt?
– Nem, de utána hangokat hallottam a fejemben. Bill Gates lehetett, mert azt mondta, húzzak haza, előrendelni a Windows 11– et.
– Na, majd mondom az Ancsának, hogy hívjon fel.
– Hehe, szeretkezni lehet az alábbi telefonszámon.
Béla egészen kivörösödött a mínusz kétszázhetven fokban, szerető karokként nyújtotta ki az elméjét a golyóbis körül és mámoros figyelemmel hallgatózva meredt Afrika lázas homlokára. Az ő homloka is izzott. Másfél kört tettek meg együtt a Nap körül, mióta odakint van. Kicsit talán meghűlhetett.
– Totál be van zsongva a csaj. Ma tuti rámászhatnál.
– Az úgy jó, ha elküldöm pohárba'?
Béla színültig telt sóvárgással, majd' kilöttyent belőle, a két tudatcsápján át pumpálta tovább a bolygóba, amelyet ölelt. A Szahara vörösen felizzott alatta, ahogy a több száz milliárd tonna homok üveggé olvadt.
– Te, ha túl sokat recskázol, a végén megecetesedik, oszt' viszonthágás. Abból nem lesz kölök.
– Ne félts te engem, épp az előbb húztam le egy fél árvaházat a retyón.
– Remek. Anyád már nem élt hiába.
– Jut eszembe... Muter! Hozz már egy kis étolajat! Megint beszorultam a kompjúterszékbe.
Eleget pihentem, ideje visszatérni – határozott Béla. A Szent András törésvonalon felrobbanó szupervulkán pompás tűzijátékkal üdvözölte a döntést. A másik oldal is csodás kékben ragyogott, ahogy a Szibéria fölött terjengő metán belobbant.
– Na, üdvözlet a bőrnadrágból, mein schatz.
– Auf wienerschnitzel. Te muti, nyitva hagytad a gázt? Mocskos meleg van!
Béla elengedte a bolygót. Kissé elragadtatta magát. A füstölgő planéta árva némasággal sodródott tovább a pályáján. A látvány tüsszentésre ingerelte. Most már biztos, hogy megfázott. Az orrából kibuggyanó időbuborék ezüstösen csillogott az oldalára fagyott orrváladéktól

– Na mi van?
Béla felriadván még látta, ahogy önnön képmása kilép a buborékból. Szégyenlősen mosolygott, tudván, hogy már megint valami butaságot csinált, majd hangtalanul elpárolgott a semmibe. Idősebb Béla egy szakasztott ugyanolyan mosollyal a nagy kékség felé fordult és nekiiramodott. Vissza kettő, padlógáz! Tudta, hogy a légköri súrlódás még rá nézve sem teljesen veszélytelen, de csak azért sem lassított.

2021-06-26, Dublin

Az eddigi részek:

'háromság: Répa épp arra kódorog a faluban, ahol Béla, a kissé esetlen félisten (ufó, szellem, démon, félreértés, kinek mi) előbukkan az időbuborékból. Répa igyekszik úrra lenni a helyzeten, noha a "párbeszéd" nem bizonyul gyümölcsözőnek. Ez a dadaista kis szösszenet volt az első novellám, írtam, ami az épp eszembe jutott, de biz'isten, a mai napig az egyik kedvencem: :)

Csája: Ez már egy szándékosabb nekifutás, ám nem kevésbé kattant. Béla Maria Trepljova szalonjában találja magát a századelőn, Oroszországban. A kommunikáció itt is akadozik, de legalább kedélyesen elteázgatnak, miközben lepereg körülöttük az évszázad. Béla barátja egy klasszikus orosz regényből lehet ismerős.

Bugyburugy: melyben Béla szerelmes lesz, miután Maryben, az elmegyógyintézeti ápoltban végre értő lélekre talál. Szinte turbékolnak, ám ez olyan hatással van a lányra, ami egyre kevésbé kedvező Béla számára. A bolondság-mérő persze itt is kiakad, mégis ez talán a leghagyományosabb sztori a három közül, aminek az alján még egy csipetnyi romantika is felcsillan.