– Béla! – böfögte fel diszkréten Répa. Este volt, harangoztak. Béla nem nézett rá, a templom falát bámulta szórakozottan. Szél támadt, a válla fölött megnyílt egy időbuborék. Egy varjú odább lépett. Esni kezdett, Répa kitátotta a száját. 

– Vagy hogy híttalak mán tegnap, Jocó...? –  mire egy gólyafiók leesett a villanyoszlopról. Béla (vagy Jocó) még mindig nem nézett fel, lassan, szótlanul belenyúlt a buborékba. Répának taknyos lett az orra, és az anyja húsgombóca jutott eszébe. Béla (legyen Béla) kotorászott egy darabig a buborékban, s a karja odaátról egy cserépmaszkot emelt elő. Antik darabnak látszott.

– Diszkóba nem voltál? – kérdezte Répa, és bedobott egy ezrest a csatornába.

– Táncoltak. – Úgy érezte, ő mindent megtett. Béla arca nem árulta el az érzéseit, a maszkot nézte. Répa ment volna, görcs állt a hóna aljába.Vigasztalásképp egy másodfokú egyenletet rajzolt a jó karjával maga elé. Béla erre levette az arcát. Könnyen lejött, emberszínű folt maradt a helyén. Hetyke legény, gondolta Répa és becsukta a száját. Tele volt esővízzel, lenyelte.

Béla időközben beletette az arcát a buborékba, ami orrfújást idéző hangon elillant a semmibe. Répa megsajnálta magát, és megkívánt egy tortát. Nehéz élete volt.

– Mentünk tegnap anyámék – motyogta, de belül már feladta. Ha akkor szembejön egy ló, leüti.

Béla arc nélkül ámuldozott. Csuda egy világ volt ez, kicsi emberek jártak, sokáig éltek. Jólesett a hűvös eső. Répa szeme alól folyt a festék, lenézett, hét számmal nagyobb volt a csizmája.

– Vagy Pali? – nyögte utoljára. Béla végre ránézett, amennyire ez arc nélkül lehetséges és egy újabb buborék jelent meg, az orra helyéből jött elő. Kisvártatva előhúzta belőle a cserépmaszkot (szakasztott a Béla volt) és az arca helyére illesztette. A maszk mosolygott.

– Találkozunk ötezer évvel ezelőtt – búgta a tenger hangján, de Répa csak a Balatonnál járt.

A buborék megnőtt, Béla belépett, és mindketten eltűntek. Csupán egy bontott csirke és egy fél minyon maradt a helyükön, sztaniolpapírba csomagolva. Répa könnyek fátylán át látta, hogy kisütött a nap, és templomkert szobrai közül egy ismerős arc tekint reá.

– A vaníliás finomabb  – szegte fel állát dacosan, majd beletúrt egy járókelő hajába – ma akkor is én nyertem – nézett szét félszegen, bár a falu nem volt igazán ismerős.

A varjú pedig pont úgy nézett, mint aki nem ért semmit.

 2015-11-09 Érd

 A három rész:

'háromság: Répa épp arra kódorog a faluban, ahol Béla, a kissé esetlen félisten (ufó, szellem, démon, félreértés, kinek mi) előbukkan az időbuborékból. Répa igyekszik úrra lenni a helyzeten, noha a "párbeszéd" nem bizonyul gyümölcsözőnek. Ez a dadaista kis szösszenet volt az első novellám, írtam, ami az épp eszembe jutott, de biz'isten, a mai napig az egyik kedvencem: :)

Csája: Ez már egy szándékosabb nekifutás, ám nem kevésbé kattant. Béla Maria Trepljova szalonjában találja magát a századelőn, Oroszországban. A kommunikáció itt is akadozik, de legalább kedélyesen elteázgatnak, miközben lepereg körülöttük az évszázad. Béla barátja egy klasszikus orosz regényből lehet ismerős.

Bugyburugy: melyben Béla szerelmes lesz, miután Maryben, az elmegyógyintézeti ápoltban végre értő lélekre talál. Szinte turbékolnak, ám ez olyan hatással van a lányra, ami egyre kevésbé kedvező Béla számára. A bolondság-mérő persze itt is kiakad, mégis ez talán a leghagyományosabb sztori a három közül, aminek az alján még egy csipetnyi romantika is felcsillan.