Jó lesz itt, csillagvirág? Tetőtér, fotel, asztal, üvegplafon, felette csillagok… Shopping Mall Deluxe! Még a madár is elfárad, mire felér ide. Diadalmas köríve a kommercializmusnak a negyedik emeleten, tele bezárt boltokkal, az üvegkorlát mögött rálátással a nagy aulára, alant a tömeg épp ünnepelni készül valamit. Mit szólsz? Simán el tudnám adni ezt a helyet! Csak az a rém sok lépcső…miért nem lifttel jöttünk? Mindegy, legalább a patkányok nem másznak fel idáig. Nem, nem a tömegről beszélek odalent, úgyhogy ne örüljél, meg ne bazsalyogjál. Tedd le szépen magad ide, úgy… szegény fotel.

Ahogy korszakalkotó ötleteinek nagy része, ez is egy esküvői asztalnál született. Eleve jól indult az este. Még ki sem hozták a levest a pincérek, máris ellopta előlük a show-t, mikor feszes derékkal, szakszerűen töltött muskotályt az asztaltársaságának. Mindenkinek pontosan ugyanannyit, picivel a pohár fele fölött. Magának valamivel többet. Behunyt szemmel is megcsinálja, immár negyedik éve dolgozik a falu határában lévő Nefelejcs étteremben.

Eleinte kétséges volt, maradhat-e. Pontatlan volt, elfelejtette a rendelést, és két tányért tudott csak vinni egyszerre. Az italnevek és árak bebiflázása is nehezen ment. A kollégáknak folyton panaszkodott, hogy unja magát, és büszkélkedett, hogy munka közben a Beethoven- szimfóniákról írott tanulmányán dolgozik, legalábbis fejben. Otthon már csak be kell gépelnie, amit kifundált, szinte magát írja a könyv.

Az ablakon csorogni kezdett a barna lé és Maria Trepljova feltette a szamovárt az asztalra. Még messze volt a nyár. A vendégek surmogtak, mint az ócska gramofonok, egyikük egyenesen a széke fölött lebegett. A másik, nagy darab fekete, sunyi macskaképpel vigyorgott. – Üljék rendesen! – tette a teázóasztalra a csajnyikot és a két sztakant a fiatalasszony. Béla leereszkedett a székre, mire egy légy megállt a levegőben.