(Szeretem ezt a csendet, sehol sincs ilyen máshol. Egyetért, Márton? – „Riasztó, mint a fölmorajló tenger, és mint a végtelen hó, épp olyan.” Csilla, drága. – Mit iszik, Márton? Ez amúgy miből volt?)

Né már, egy őz? Hát te mit keresel itt, józsibogár? Beszemtelenkednek a faluba, itt a szélin, a dudvásban nem félnek. Nem nő itt más se, csak gaz.

Na észrevett. Kiszagoltál, mi, te! Menjél, fussál, haver! Olyan vagy te is, mint a Ricsi! De fasza hűvös lett a levegő. Kurva flakonok! Na majd holnap reggel feltöltöm őket az utcai kútnál. El ne felejtsem, különben nem melegszik meg délutánra, osztán kétcentis lesz a pöcsöm, ha lefürdök. Bazmeg, szappant is írjak fel, hétfőn jön a boltoskocsi. Na induljunk, kalapkabát! Szép este van. Csillagok, csillagok, széépen…hú, faszom, kaput bezártam? Be. De kell hugyoznom már megint. Mondjuk hat sör már lenn van. Na majd Lónyainé előtt, ott a csalitosban. Majd ott. Itt legalább lehet hugyozni, nem úgy, mint Kerettyésen. Hadd szagolja a Lónyainé. Ott most mindent beépítenek, azt mondta Toportyán. Át kéne nézni, kilencvenegyben voltam utoljára a Gazsi lagziján. Tiszta város már, ide meg kétnaponta jár a boltoskocsi, mióta a Terka bezárta a vegyesboltot. Busz reggel, este, oszt kalapkabát. Két dombbal arrébb meg már a mocskos szlovákok… Ha Csilla nem viszi a Hörpit, én nem is tudom, mit csinálnák. Toportyán meg asszongya – mit összevigyorgott, a bűr hűjjön rá – asszongya, be fog zárni a Hörpi. Merhogy inkább hozassák az emberek a piát a Teszkóból, úgy sokkal olcsóbb. A Gazsi meg elhozza a kisteherrel. Ja, oszt akkor meg maradjék mindenki otthon, mi? Péntek este. Így sincsen semmi. Csak a Művház. Vagyis hát a Hörpi. Most már, ugye. Pedig voltak itt ilyen színjátszók, szép kislyányok is, az jó volt, nevettünk sokat. De már azok is átjárnak inkább Szlovákiába, merthogy ott több a közönség. Az már igaz, alig vagyunk már a faluba. Oszt? Attúl még jöhetnének. Megmondom én mi van: euró kell nekik, az!

Aki meg maradt, nemigen jár már fel, nézik a tévét, egyes meg ertéel. Ssz…. az a kurva sör, megint hugyoznák. Gazsi hozott egy hatos csomagot, én meg kapálok nála a héten. Jól megy a díszcigánynak, nem is értem, hogyan. Mondjuk a Gazsi az dolgozott mindig. Faszom, én is dolgoztam, amíg volt hun! Lenne egy kisteherem… Behugyozok, na mindegy, már a Hörpiig elviszem. Nyitva van ez egyáltalán? Alig ég a villany. Mekkora smucig ez a Csacsi is. Milyen név már ez! Jamerhogy Csatári Csilla. Ózdi picsa. Oszt ide ment férjhe. Ej, de milyen teste van…rohadna meg.

( Brékóbrékó, éreztem, bebippegett a szarszonár.) Estét az uraknak és hö…uraknak. Írókám! Svájci sapka? Apámé volt ilyen. Hol a Csacsinka? Már inni se lehet itten? Ja, itten vagy. Csókolom a nagyságos kezedet, Csacsinkám! Ez nem igazi stukker ugye? Öngyújtó, hehe. Megadom magam. Adjál szíves lenni, kicsit-nagyot. A kicsit a nagyba, úgyúgy, tudod te. (Endike, mondtam, hogy így nem leszünk jóban, már bekóláztál.) Netörőggy! (Endike, hangtompítót fel!) Te mondod? Neked van stukkerod. Nem vagyok, részeg! Hol ittam? Nem mindegy?

(kettőötven.) Köszönöm! Isten megáldjon, gyermekem. Még mindig férjnél? Hej pedig… (bele se kezdj!) Jólvanmár. (egy kör, Endike, aztán kalapkabát!) Héé, ez az én szavajárásom! Írókám! Csácsumicsá! Hoppá! Hagyjad, feltörlöm. Netörőggy! Minden pénteken, mi? Hát mondjuk, hova máshova, mi? (szellemi székrekedésem van, Csilla drága.) Na, na azért be ne szarjál! Igyunk már valamit! Sör? Vodka? Csacsíí, kicsit-nagyot, kicsitnagyba! Tudod te! (Endike, ne bomolj, mert esküszöm, többet nem jössz be. – Hagyjad csak Csilla drága.) Hagyjad csak, Csilla drága! Cimboraaa! Svájci sapka? Felpróbálhatom? Apámé volt ilyen. Hejj, szeretem ezt a helyet. Nem tudom, mintha így bejönnék a viharból, vagy mi. Szeretlek benneteket! (ez nagyon kedves öntől, Endre. – Endike itt a söröd, másfele ne is nézzél) Na isten-isten! Hogy is mondta a torgyánjóska? Isten, haza…anyád!!! Sííteri! (Ezt nem hiszem el. Már megint. - Hagyjad csak Csilla drága.)

Sííteri! Nem mész kifele! Mondtam, hogy nem akarlak itt látni! He? Húzzál ki! Orron ütöm a szádat, szövegelsz itt nekem! Menjél ki! (Endike, utolsó húzásod) Nem, Csilla, nem! Mit pofázol? Megint itt vagy? Mondtam, hogy begyere, bögyörő!? Hoppá! Hagyjad feltörlőm! (mit vétett a jóember, Csilla drága? - boltilopott. kávét, asszem, az ózdi zsibin akarta elsózni. elkapták, azóta pária.) Ki várja? Nem várja már eztet senki. Netörőggy! Na végre!! (Endike, te sejtszinten vagy hülye) Mivan? Na! Mi van, írókám? Hogy-é a svájci sapka kilója? Jól van, jól van, Csacs, nyugi van. Csak iszogatunk. Na és mikor lesz könyv? He? Parabola? Az most… ja, mint az Árkos József, az jó, emlékszek. Öregem! A Winnetou! Na az a valami! Tízszer elolvastam, legalább. Az könyv, baszod. Én olvasott ember vagyok, irodalom ötös, Julika néni, Ady gimnázium, ezerkilencszáznyolcvannyolc. Csacsinka, utolsó kör, utána kalapkabát, becsszó! Írókám, mi? A jó levegő…az…az jó. (ha úgy véli, Endre) Ja, ja, úgy vélem, faszom! Azistenbasszameg! Ilyen falu sincs még egy! Nem? Hoppá, bocs, várjál, ez csak sör, kijön. Élni kell, gyerekik, nyár van! Istenitmár! Jó estét nyár, jó estét szerelem! (érdekes, hogy mondja, Fejes főhőse valamiképp hasonlít…) Jajaja, én olvasott ember vagyok. Eljött a peerc, hooogy összebújj velem, óuóó! Csilla drága! Mostantól csak így hívlak. (na, Endike, zárok, menjél szépen hazafele) Csacsíí! Netörőggy! Én…ffff… teneked mindig a, …neked én a te ...tudod te. Pfúú, na én megyek, basszátok meg! (jól van, okos fiú) Én kimegyek a lámpáho! (nem, nem, haza menjél, Endike) Én kimegyek! Nem megyek én haza, eriggy már! (megint nem fogsz hazaérni) Csacsikám, imádlak! Írókám, egyszer még híres leszel, aztán…

(Jól van, csak menjél már, Endike, könyörgöm!) Mi? Hé, hol a biciklim? Hova a túrósrákos faszomba tettétek a… (Endike, gyalog vagy) Jajó, netöröggy. (a lámpához megy, Csilla drága? - oda hát. faszkalapkabát.)  Hallom ám, buzik! Álljál az utamba, ha merel! Én kimegyek! De szép este van! Csillagok, csillagok…! Nem érdekel éngemet, hogy messze van. Öt kilométer, az semmi. Átgyaloglok én Szlovákiába is ha kell. Kicsit rendet csinálni. Hóóhóó, Földvár felé, félúton… Elmegyek a Balcsira, el én, mindjárt. Mer!? Nekem nem jár? Itt úgysincsen semmi. Csacsi, neked is csak a pofád nagy, meg a két csöcsöd, oszt ennyi, kalapkabát! Fasztarisznyarák! Na. Én is tudok ilyet. De kiteszed a csöcsöd! Oszt kinek!? Írókámnak? Ide, hogy buzi. Ha úgy véli, Endre…Pfff! Köcsögbúza, melegmálé! Majd ha írtál egy könyvet, akkor legyen nagy a szád! Azt majd elolvasom! Csak ne hűjesíg legyen. Mint az az izé. Nem szeretem a hűjesíget. Van itt hülye épp elég. Meg kurva. Lónyainé! Nőne be a lukad, sajtszagú picsa, te! Hopp, hugyoznák. Á ne, már ott is van. Ide villog. Majd ott. (nem is értem, miért van ott az a lámpa a semmi közepén. semmi értelme, a légy nem jár arra. valami uniós pénzt hívhattak le vele.) Villogjál csak, el ne tévedjek. Csillagok, csillagok… na itt vagyunk.

Nem is látszik már a falu. Visszafele lesz nehéz, a sötétben. Nem kéne megint árokba esni. Még erre gyün Toportyán reggel, szokott átbiciklizni Kerettyésre. Tudom én, a presszóskatikához. Hát ha az én asszonyom lenne a Toportyánné, én is átjárnák. Még ilyet! Nincs semmi fény a faluba, mintha nem is lenne semmi ottan. Gyújtsatok lámpát, disznók! Akkor a Csilla tényleg bezárt. Azt hittem, csak le akar rázni. Néha hajnalig üt ülnek Írókámmal. Mi a jóistent csinálnak? Lehet, hogy Írókám is kijön? Egyszer kijött. De jó pálinkát hozott! Be volt már nyomva rendesen. Asszonta: maguk aztán jól elvannak itt. Jól elvannak, ezt mondta, énnekem! Hát… a Toportyánné, az biztos hogy jól elvan. Hogy dagad a mája! Dagad annak mindene, de hát a bűre alatt is pénz van emezeknek. Már nem bírja el a templomi pad. De nagyon keresztyén lett…, a Beszkartos kurvája! Én nem tudom, mit csinált ötvenhatba, de valami vaj vót a fején, hogy idáig menekült. Aztán meg mégiscsak ők lettek az atyaistenek, ű meg a Toprtyán. A tanácsba. Ragya verje ki, mindet. Pedig a Toportyán apjáról mindenki tudta, hogy deportáló tiszt volt. A vén fasz meg a vén picsa. Hogy tud az a ringyó röhögni. De azt a jóisten se bocsássa meg neki, amikor az anyám temetésin röhögött. A mocsodék. Mindenki látta, de senki se szólt. Azt meg kell adni, a Toportyán odajött bocsánatot kérni. Na jó, mondjuk, két hónap múlva. Azt nem látta senki.

De akkor is röhögött, mikor egyszer – nem mondom, italos vótam, megmondom én őszintén – leálltam pörölni a kutyájával. Feszt megugat, pedig ismer kölyökkora óta. Ricsíí!!! – így utánozott másnap a templom előtt, oszt akkor is röhögött. He? Ricsi! De nem ugat az már többet, mi? Nem ám! Te szemét ringyó, te! Elcsapta a hasát a kutyád, he? Mert minden szart megeszik az a korcs! Mindegy ki adja! He!? Nem szerettél te életedbe senkit, csak aztat a dögöt. Na! De utána már nem röhögtél! Nem is értem, mit izélek ezen. Még én sajnáltam! Amúgy meg úgyse tudják, hogy ki volt. Legalább csend van az utcába.

Hogy villog már a sárga. Életembe nem láttam még, hogy más színe lett volna. Nappal kikapcsol, csak kilenctől megy megint. Szeretek itten lenni, ez csak az én helyem. Én vagyok a lámpaőr, hehe. Háromfelé megy az út, amaz megy Kerettyésre ottan. Át kék menni  presszóskatikához, asszongyák, szereti a faszt. Csak öreg hozzám. Hiába, a Csilla… De az meg nem áll már énvelem szóba. Ejnye már, hideg van,vissza kéne menni. De hova vissza, bazmeg!? Talán a Lónyainé. Lehet, beenged, legalább két hónapja baszatlan. Már ahogy én tudom. Asszongyák, büdös. A Lónyainak nem bírta az orra, inkább halálra itta magát. Mi, Feri? Én nem érzem, mondjuk nekem mondta az orvos, hogy orrsövényem van, reggelre majd megfúlok, az már szentigaz. Aszonta, el kék menni műtétre, de hát kinek van arra pénze. Menjen a rossebb, nincsen nekem semmi bajom. Mindegy őszre már lesz megint közmunka Kerettyésen, csak a meleg vizet kössék vissza, mire megjön a tél. Addig jók a palackok. Szeretek odakint fürödni a kertben, délre már jó meleg a víz. A Lónyainé meg hadd leskelődjék. Nem mondom, nincsen énrajtam egy szem háj se. Meg adtam neki rendesen, pedig nem szeretem a kövéret. Hát de már a picsa az picsa, oszt kalapkabát. Hogy sikított, mint az ártánymalac. Utána meg, a hátam mögött, kisfaszú Endike, mi? Lehet, azon röhög a Toportyánné? Nem kicsi a! A te odvas pinád akkora, hogy…

Ej már, hát megesz a méreg a végin. Nem megyek én innét sehova. Csak a lámpa, meg én, meg a csillagok. Hogy zúg már, mint egy valag tücsök, de jó, megnyugtassa az embert. Azért egy sör még jöhetne. Nem fogok én ennyit inni, csak legyék meg a közmunka. Hej, hiába, a Csilla, annak azért alágyújtanák! Mirűl suttyognak azok ottan, az Írókámmal? Az a hülyegyerek meg…az is csak ül otthon, oszt nem csinál semmit. Veri a Csillára. Ja nem is, mer buzi. Emlékszek, amikor kijött. Kijön ide, nyáron, ballonkabátba. Meg svájci sapka. De jó pálinkát hozott. Be volt már nyomva, elkezdett itten szavalni. Hogy a Dante… aztat tanultam én is… asszongya: életem felénél, sötét erdőbe, nem tudom, valami…hogy be vagyok fosva, meg a halál is jobb. Hallod, de ez olyan szépen mondta ám, mint a Sinkovics a tévébe! Na én meg erre elmondom neki a Lónyainét. Oszt mit mond erre: Jól elvannak maguk. Ilyet mond nekem! Jól elvannak! Meg asszongya: egy baj van velünk Endre, hogy élve születtünk. Azt hittem, megütöm. De hát olyan jó pálinkát hozott.

Aztán csak hallgattunk. Szép nyári este volt, mint ez most, csak a pózna zúgott. Az istennek se emlékszek, hogy elmondtam-e neki Toprtyánnét, meg a Ricsit. Arra emlékszek, hogy majdnem bealudtam, mikor egyszer csak megszólalt. Azt hittem beszélgetni akar, de nem. Megint szavalt. József Attilát. Aztat a buzisat, hogy:…az ember végül homokos… Jól van, baszki, csak ne énelőttem! Meg a másikat, azt, hogy levegőt. Van itten levegő, más sincs! Emlékszek, a végén egészen ijesztő volt a csávó. Elkezdte így mondogatni, hogy – erre jól emlékszek - : Alszik a szeg a homokban, eláztak éjjel a plakátok, felkapcsoltad a lámpát a folyosón, most szívjátok a véremet! Vagy valami ilyesmi, lehet, nem pont így. Csávó megőrült, mondom. Azután meg beállt a kereszteződés közepire, oszt letolta a gatyáját. Asszongya, ő most márpedig ide szarik az út közepire. Hogy aszongya, hacsak egy autó kerekin, de legalább egy része elkerülhet innét. Na bazmeg, mondom neki, hallod, figyeljél már, húzzad felfele a gatyádat, mert pofon ütlek, hogy folytál volna le apád lábán! De csak guggol tovább, a szar meg nem gyütt. Erre feláll, láttam a pöcsét, pedig nem akartam odanézni, oszt elkezdi: Látja a sárgát, Endre? Sohase piros, akár indulhatnánk is valamerre. De még mindig azt a kurva zöldet várjuk. Na baszod, erre már csak ránézek az üvegre, hogy mi a pékfaszát ittunk mink eddig! Na, végül csak hazavergődtünk, de már elég mogorva lett, mire kijózanodott, nem is köszönt, csak bement a házba. Vagy egy hónapig nem is láttuk.

 Kezd hideg lenni. Elhozhattam volna a melóskabátot, úgyse volt rajtam tél óta. Jó puha a fű. Ricsi, bazmeg! Hogy lehetel ilyen hülye! Minek zabálsz fel minden szart?! Tudom, hogy tudják, látom, ahogy rámnéz. A Toportyánné. De azt hiszem… azt hiszem elmondtam Írókámnak. Hogy forduljak föl, minek iszom annyit? Az is rühell, meg a Csilla is. Tudom én. Csilla, drága, csak egyszer…. Kurva dög! Faszér zabálsz fel mindet! Én nem megyek vissza, én itt maradok! Nem érdekel engemet. Lehet én is az útra szarok, aztán aztat vihetik magukkal, ahova akarják! Oszt kalapkabát! Hogy zúg már ez a szar…

(Csehovi a csönd, Csilla drága. – Szerencsétlen barom, mostanában többet van annál a lámpánál, mint a faluban. – Kozmikus magány, szép az. – Jaj, hagyja már, Márton  – „Ülök magam, virágzik a szívem, mint a csillagok a semmiben.” – Nem volt ő mindig ilyen, volt családja, úgy tudom, csak az asszony meg a gyerek elköltözött – „Hogyha tudnád, látnád, mit szenvedek érted, Oh, de megátkoznád csalfa hűtlenséged!” – magát se lehet ma kibírni épp ésszel, Márton. Mit somolyog itt nekem? Maga tud valamit. – Ki tud bármit, Csillám? – Ma mindenkinek elment az esze. – És ha mégis tudok valamit, mit kapok, ha elmondom? – Nem kap két óriási pofont, ha megmondja. Na, én is tudok idézni. – No de Csilla drága... – Mondja már! – Nos, azt talán hallotta, hogy az Endre megmérgezte a Toportyánék kutyáját. – Maga mondta Márton, a múlt héten. Korai Alzheimer? – Jól van, jól van. Csakhogy. A kutya köszöni szépen, él és virul. Kint van a Toportyánék kerettyési tanyáján. nemrég kölykezett. – Jézusom! És a méreg…? - Szódabikarbóna. Gazsival patkánymérget hozatott ez a búsképű, de nem volt raktáron, volt viszont rengeteg fölös szódabikarbóna, úgyhogy azt hozott. – Fantasztikus! Megéri ide lejönni, csupa móka és kacagás. És akkor ez a balfasz most emészti magát, hogy megölte a kutyát, mi? – Úgy tűnik. A Toportyánné ötlete volt. – Ő honnan tudott róla? Tudja mit, nem is akarom tudni. Ez azért elég kegyetlen dolog, nem? – Miért, megölni egy kutyát nem az? A bűntudat lelket ereszt, Csilla drága, súlyt ad a létnek. – De hát nem ölte meg, Viszont teljesen belegárgyul ez a hülye! – „Őszbe fordult a zilált haj, Már nem holló, nem is ében, Torz-alakú ránc verődik, szanaszét a sima képen.” – Hagyja már a kurva verseket! És mégis mikor akarja elmondani neki? – Én nem tartozom neki semmi effélével. – Nahát Márton, ezt nem gondoltam volna magáról. Most mit somolyog megint? Rohadtul idegesítő! – Magán múlik a dolog. A kis magyar Raszkolnyikov mostantól az ön kezében van, Csilla drága. Tudja, ez nem a ózdi diszkó, egy ilyen helyen a csapos a falu lelkiismerete. Jobb, ha hozzászokik a gondolathoz. Vagy bezár tényleg, és itt hagy minket a mocsokban. Hát nem ezt akarja? – Maga beteg, Márton. - Tudom.  – Jól elvannak maguk azért. Most mit néz ilyen gyűlölködve? – Engem ne vegyen ezekkel egy kalap alá, megértette! – Oké. Zárok, Márton, igya meg, és menjen kérem.)

Nabazmeg. Nem elaludtam? Már hajnalodik. Menni kéne. Majd alszok még, úgyis szombat van. Már ha tudok, az tetves Ricsi feszt ugat, hiába döglött. A palackokat meg kint hagytam. El ne vigyék. De kurva hideg van. Hát az meg? Megint egy őz. Hogy bámul. Mit nézel, te rohadék! Csak bámulnak, a nagy sötít szemükkel. Azért vannak itten szép porták. Ide, elém is ültetni kéne valamit. Muskátlit, meg ilyeneket. Tehetnék ki egy lócát is. Beállt a hátam, picsába! A Hörpi is milyen takaros. Csacsíí! Rohadjál meg! Nem menjél el! Tudom, hogy mink soha… de akkor is maradjál! Különben én nem is tudom… Nahát, eszembe jutott, hogy mondta Írókám: „Égve hagytad a folyosón a villanyt.” Csilla drága! Nehogy lekapcsold, bazmeg! Nehogy lekapcsold!

2016-08-24, Llandudno