Béla az első pillanattól szimpatizált ezzel a hellyel. Nagyot szippantott a téglából, ahogy az időbuborék szétpukkant, és a lét otthonos sűrűsége máris oldódni kezdett körülötte. Vakolatdarabok hullottak a fejére.

– Ááááíípőőő! – hallotta maga mögül. Mégis eltévedt volna?

– Göööpfhh – mutatkozott be Mary a félig a falban álló pasasnak.

Béla egy öblös cuppanás kíséretében hátralépett, két jókora téglahenger állt ki a szájából.

– Göööpfhh! – böfögte vissza.

Ha egyszer ugyanaz a nevük.

– Hallod őket?

Tamás lehunyta a szemét, érezte a hegy irdatlan tömegét lába alatt, amint az ég felé emeli, dobja őt. 

– Hallod a dallamot?

És akkor meghallotta a csillagokat; sűrűn font, hangtalan szólamok miriádját, messze a tücskökön és a fenyves susogásán túl. Bólintott. Gábor bácsi hátba veregette, aztán megköszörülte a torkát.