K nem az a fajta volt, aki Párizsba utazik kiállítást nézni. Ami azt illeti, szülővárosa határát sem lépte át legalább tizenöt éve. Nem érezte különösebb szükségét. Ami kellett, mind megtalálta B-ben a városi rangra emelt kisközségben, mélyen beágyazva az Alföld porába. A P-né által hőn óhajtott zsírégető csodaszert pedig az interneten rendelte meg Nepálból. Előtte azért leellenőrizte mindkét patikát, nem bújt-e meg valahol a sok kis doboz között.

Egy süldő lány hevével mosolygott rá, még kapaszkodni is elfelejtett. Pedig a srác járt a tízes évei végén, nem ő. De számít ez? Úgy hántotta le ötvennégy évének kérgét ez a május végi délután, hogy észre sem vette. Ma minden és mindenki fiatal, ők ketten már biztosan. És mikor a fiú végre visszamosolygott rá, tudta, hogy ezt a napot semmi sem ronthatja el.

Percekkel azelőtt, hogy a szomszéd rádiója új reggelt hirdet, egy szál fürdőnadrágban a fűben guggolok. Félúton a rózsabokor és a borostyánnal befuttatott kerítés között. Fél hét múlt, a kertet arany bársony fénnyel áztatja a szemközti fasor mögül leskelődő Nap. A pázsit még meleg a tegnapi forróságtól, fülledt volt az éj, csak a hajnal hozott enyhülést.