Voltak pillanatok a délelőtt folyamán, amikor legszívesebben fogott volna valami éles tárgyat és kivág egy darabot a háta közepéről. Most pedig ez a nyamvadt gyufa nem akart meggyulladni. A cigarettát a fogai közt tartotta, nem akart hozzááérni a nyelvével. Meg kell próbálnia elfojtani a köhögést, a többi lány már így is őt nézte.

Most már nagyon gyorsan körbeérek. Nem tudom pontosan, mióta keringek, talán évmilliók óta. Legalábbis földi idő szerint. Pár óránál nem tűnik többnek. Mielőtt elnémultak a mérőműszereim, a fénysebesség negyedével suhantam. Egyre gyorsulok, érzékektől vakon mindössze egy felfoghatatlan erejű vonzást érzékelek, ami csupán kóstolgat még, mintha nem tudná eldönteni, mit is kezdjen velem. Pedig nincs választása, ahogyan nekem se. Rég elhagytam a pontot, ahonnét volt visszaút.

- Tibike, legalább egy fejjel magasabb vagy, mióta van a Marcsi. – Ilyet mer nekem mondani ez a nő. - Úgy van, sógorasszony, kivasalta a gerincem rendesen, csak úgy ropog, ha lehajolok. Egész jó a kilátás innen fentről. Legalább végre vízszintes a szemkontaktus, könnyen csúszik, mint a sör. - Persze erre már nem tudott mit mondani.