Minden rendben volt, nem hiányzott semmi. A súlytalanság pillanatában Tomi lehunyta a szemét, a hinta lánca meglazult, ahogy odafent megállt a levegőben, és megfeszült, mikor zuhanni kezdett hátrafelé.

– Juhúú!

Egy másodperc múlva Rebeka is együtt kurjongatott a bátyjával, miközben próbált minél magasabbra lendülni. A hatalmas tízemeletesek visszaverték a hangjukat; övék volt az egész játszótér. Ugyanilyen jó volt később ernyedten lengedezni, a lábukkal alig hajtva magukat. Tomi úgy érezte, hogy el is tudna így aludni. Szerette az ilyen csendes kora estéket, különösen azt, ahogy a lemenő nap ragyogásba öltöztette a panelházakat, amik így még nagyobbnak tűntek.