Kicsit mintha bicegnék. Erőltetett menet volt az utolsó néhány kilométer. Hátranézek, óvatosan, nehogy megbotoljak az út szélén felfestett csíkban, de alant a kanyar mögött már elvész az út a bozótosban. Talán csak cipőt kell cserélni. Meghúzom a kulacsot, félig van, beosztok minden cseppet. Előttem tökéletes sík terep, egy vízszintmérő is elunná itt magát.

Nagykifli vagyok. Ideje volt már. Lassan megbékültem a magánnyal, és onnan már egy merő iszap az út visszafelé. Egy nagyvárosban különösen. De észrevettek. A kiskifli. Most itt szuszog, néha horkant, grimaszol álmában.