Helyben vagyunk, gondoltam. Ezt az arckifejezést jól ismertem: Gyanakvás és egy csipetnyi undor. Épp ilyen virított az anyám képén is, amikor szembesült azzal, hogy milyen típusú nőkre bukom. Kár, hogy nincs ennek megfelelő szmájli, megspórolhattam volna fél óra vezetést, ha Betti a chatben is ilyen őszinte. Nem szabadult még el teljesen az arcán, gondoltam arra vár, hogy a gyanúja beigazolódjék.
– Miért én?
Vártam a kérdést, holott már többször tisztáztuk. Reméltem, hogy nem adja elő megint az ezer-csinosabb-lány-van-nálam számot. Valahogy nem volt kedvem sokadjára is elszavalni, hogy mennyire az esetem.
– Miért kérded?
A mellei majd' kibuggyantak a méretes dekoltázsból, ahogy közelebb csúszott a székkel, a régi fabútor lába olyat sikított, mint Jamie Lee Curtis a Halloween-ben. Ösztönösen behúztam a bokám magam alá, mert minden elragadtatásom ellenére is tisztában voltam vele, hogy hónapokig járóképtelen lennék, ha ez a delikát bőségszaru a lábfejemen landol.