– Egyes munkafázis: Tetszőleges számú gyurma-kocka segítségével ábrázold önmagad! 15 perc áll rendelkezésedre.
A diákok egy emberként rezzentek össze a feladat kezdési idejét jelző puskalövéstől. A hang felkavarta a kis asztalokról és a padlóról a gyurmához használt lisztet. Ágika halkan köhintett, és a terem túlsó, homályba vesző vége felé nézett. Az ötvennegyedik sor legszélén ült, előtte, mögötte és jobbra tőle a tanulók az asztalkájuk felé hajolva nekiláttak a munkafázisnak. Baloldalán keskeny folyosó mögött szürke betonfal magasodott, míg el nem tűnt a fenti fényszórók lisztpor-szűrte fényében.
Ágika tenyerében máris ott lüktetett a selymes tapintású massza. Mutatóujjával hullámvonalat rajzolt bele, bőrét csiklandozta, ahogy az anyag engedett a szelíd nyomásnak. Így koptatja a víz is a kősziklákat, nemrég olvasta egy könyvben. Körmével vájt bele egy helyen, a gyurma belsejének titkos hűvössége bekúszott a körme alá. Hüvelyk- és középső ujja egyre mélyebbre fúrtak, és középen, ahol a leghidegebb volt, tompán ütköztek.
– Te mit csinálsz?
Ágika dereka kiegyenesedett és hozzájuk legközelebbi oszlopon lévő órára nézett. Öt perc és négy másodperc telt el a lövés óta. Előtte a feladat: önnön képmása. Lopva oldalra pillantott. Balról egy kisfiú követte ijedt tekintettel a mozdulatait. Válasz helyett megpróbálta felidézni a saját arcát egy régi fotóról, de a kép nem ösztökélte ujjait mozgásra. Elképzelte magát, ahogy ott ül a helyén a nagy teremben és a semmibe mered. Egy gyors mozdulattal kettészakította a kezében lévő adagot, ott, ahol az ujjak korábban átfúrták.
Nagyot sóhajtott, és mint aki jól végezte dolgát, szétnézett maga körül. A szomszédos asztalnál Andris, aki az imént rászólt, most elmélyült arccal tologatta, rendezgette a kockáit. Túloldalán egy kislány – Ágikának rémlett, hogy Zoénak hívják – serénykedett ragyogó arccal. Ágika látta, mi készül az asztalukon,és hirtelen a gyurma hidegét érezte a gyomrában. A kezében lévő két alaktalan kupacra meredt. Némi töprengés után a kisebbik darabot a nagyobbhoz nyomta, és ez megnyugtatta valamennyire.
A nagyobbik adagot hosszúkássá gyúrta, majd S alakba hajlította és a talpára helyezte. Mosolyogva nyúlt a kisebb darabhoz, mikor az előbbi hang ismét neki szegezte a kérdést.
– Te meg mit csinálsz?
Ágika nem nézett fel, túlságosan elmerült a gyurmadarab tanulmányozásában. Úgy döntött ráilleszti a nagy S középső, vízszintes vonalára. Aggódott, hogy talán nem bírja el és a betű ráül a saját sarkára, de a tömör anyag állta a terhelést. Már tudta, mi lesz a következő lépés. Szomszédja éles kiáltása miatt majdnem kiejtette a kezéből.
– Csoportvezető néni!
Gyors léptek közeledtek, és máris ott magasodott előttük az egyik tanfelügyelő, árnyékba borítva mindkettejük asztalát. Andris némán mutatott Ágika asztalára, ám a felügyelő rá se hederített, kifejezéstelenül nézte az esetlen formákat, majd sóhajtott egyet.
– Öt perced és nyolc másodperced maradt.
Ágika tekintete az órára siklott, épp annyi idő volt hátra, mint amennyi elhangzott. Csodálkozott, hogy tudhatta ilyen pontosan a felügyelő, mikor háttal állt az órának. Egy már biztos volt: nem fog elkészülni időben.
Lazításképp megmozgatta az ujjait, aztán finoman elvékonyította az anyagot a nagy S felső végétől két centire, a végét pedig ovális alakú gumóvá gyúrta, amely egy enyhén lefelé hajlott.
A fejem – ámult el Ágika, majd Andris és Zoé asztala felé lesett. Már majdnem készen voltak a munkával. András a kockákból előbb egy hosszú sort rakott ki, majd keresztezte azt egy rövidebbel. A függőleges sor alja kétfelé ágazott, mint egy fordított ipszilon. Már csak a figura feje hiányzott, a fiú összehúzott szemöldökkel töprengett, hogy három vagy négy kockát használjon-e hozzá.
Mögötte Zoé aprót sikkantott örömében, amiért három perccel hamarabb sikerült elvégeznie a munkát. Ágika a kész mosolygó arcra nézett. 24 kockából kirakott szabályos körben a nyolc kockából kanyarintott mosoly felett csak úgy ragyogott a két kicsi kocka-szem.
Egy perc maradt.
Ágika sietve S-be hajlította a kisebbik darab gyurmát is, aztán majdnem felugrott ijedtében az idő végét jelző újabb puskalövésre. A tanfelügyelők körbejártak és figyelmeztettek mindenkit, hogy tegyék le, ami a kezükben van. Kis papírskatulyákba gyűjtötték az elkészült műveket, körülöttük a takarítóbrigád felmosórongyokkal esett neki a padlón felgyűlt lisztnek.
Az egyik felügyelő jobbról közelített Ágikáék felé. Elismerő hümmögéssel nyugtázta Zoé mosolygó arcát, majd bólintva András figuráját. Ágika visszafojtott lélegzettel várta, hogy hozzá is odalépjenek. A felügyelő egy darabig nézte a nagy S térdén csücsülő kicsi S-t.
– Ezt nem tudom elfogadni.
– Még nincs kész – felelte szemlesütve a kislány.
– Csak akkor kezdhetsz a következő munkafázishoz, ha ezzel elkészültél. – Azzal máris odébb lépett a társa mellé, aki halkan hozzátette:
– Bármi is legyen ez.
A hangosbemondó recsegve megszólalt.
– Második munkafázis: Tetszőleges számú gyurma-kocka segítségével ábrázold saját magadat a világ rendjében! 15 perc a rendelkezésedre.
Eldördült a következő lövés, Ágika azt hitte, a szíve kiugrik a torkán.
Ahogy csak bírta, nyomkodta, vakarta a gyurmát. Az alakzat kezdett egyre ismerősebb formát ölteni. Az örömét azonban beárnyékolta, hogy nem kezdhet hozzá a második feladathoz, még csak el sem gondolkozhatott rajta, hiszen minden figyelmét a készülő szobrára kellett fordítania.
A nagy S nyakának széleit vékonyra lapogatta, majd e vékony uszonyokat előre hajtotta a kicsi S felé. Egy pillanatig tágra nyílt szemmel bámulta újdonsült karjait, ernyedtségükben saját karja fáradságát érezte meg. Tovább dolgozott, munkalázát belegyúrta a nagyobbik figura mozdulatába. A gumószerű fej mögötti nyakrész ugyanúgy feszült meg, mint az ő nyaka, a figura térde ugyanúgy remegett a kisebb darab terhétől, mint az övé a pad alatt. Nem is érzékelte az idő múlását, csupán a következő durranásra riadt fel.
Először az Andrisét vitték el, Ágika még vethetett rá egy pillantást, mielőtt skatulyába zárták. Egy huszonhét darabból álló nagy kockához volt hozzá tapasztva egyetlen kicsi.
– Aha – hümmögte magában Ágika.
Zoé nem hazudtolta meg kitörő életörömét. Egy, még az Andrisénál is nagyobb kocka tetején virított az első feladathoz készített vigyor szakasztott mása. A tanfelügyelő halkan összenevetett a mosolygó ábrával, és csak egy futó pillantást vetett Ágika felé, aztán már ott sem volt, csupán a takarítók suvickolták a padlót körös-körül. Egyikük a kislány felé pillantott, de a hangosbemondó szavára a többiekkel együtt el kellett hagynia a padsorokat.
– Harmadik munkafázis: Tetszőleges számú gyurmakocka segítségével ábrázold a feladatodat a világban! 10 perc áll a rendelkezésedre.
Ágikának a szeme se rebbent a lövésre. A kicsi S-re fókuszált, gyúrta, gyúrta bele a lelket, ahogy csak tudta, míg nem szakasztott olyan lett, mint a nagyobbik. Lágy ívek és merész hajlatok váltakoztak olyan légies könnyedséggel, mintha a szobor egy karcsapással menten a levegőbe emelkedhetne. A figura lassan elkészült, valami azonban hiányzott belőle. Pontosabban alóla.
– Hiányosak a kockáid – hallott egy elégedett hangot maga mellől. Andris a székével hátradőlve méricskélte Ágika szobrát, sajátja, immár harmadjára, készen hevert az asztalán.
– A széleken.
Ágika összeráncolta a szemöldökét. Kockák? Miféle kockák? Andris asztalán egy, az előzőhöz hasonlatos nagy kocka állt, amelyet egyetlen kis kocka támasztott alulról. Zoé nagykockájából egy nyíl meredt fel a plafon irányában. Alighanem felhasználta minden anyagát, amije csak volt.
Ágika elsápadt. Hogy neki ez miért nem jutott eszébe? Egyáltalán hol vannak az ő kockái? Lehetséges, hogy egybegyúrta őket még a feladat megkezdése előtt, csak már nem emlékszik rá? Úgy el tud kalandozni néha. Vagy már eleve így kapta meg a gyurmaadagját, ilyen alaktalan tömb formájában?
Netán rossz terembe ült volna be?
Andris tekintetéből arra következtetett, hogy a fiú talán tényleg csak a kockákat látja, a kanyarok és ívek számára hiányt jelölnek. A kislány rámosolygott. Nézd, ott vannak azok a kockák, ha jobban megnézed, csak olyan picik, hogy alig látszanak. Ezt akarta neki mondani, de már dördült is a fegyver. Ágika látta, hogy maradt egy maroknyi felesleges gyurmája. Gömbbé gyúrta és óvatosan ráhelyezte a szobrot. Az először le akart dőlni róla, de mire jöttek begyűjteni a munkákat, megtalálta az egyensúlyát.
Zoé egy apró, sárga színű bilétát kapott és megkérték, hogy induljon el a terem túlsó végébe. Andrásnak kék jutott és követnie kellett Zoét. Ezalatt Ágika pusmogásra lett figyelmes a háta mögött. A takarítók beszélhettek egymás mögött. Egy reszketeg, öreg hang azt mondta.
– Nézd meg azt ott. Már az előbb is láttam, mit csinál. Az lett, amit sejtettem. Mindhármat megoldotta egyben.
– Tudom is én – mondta egy fiatalabb hang bosszúsan – mindjárt mehetünk vissza feltakarítani ezt a mocskot.
Ágika nem mert hátranézni, neki azt mondták, a takarítókat nem szabad zavarni. Mégis reménykedve fordult a közeledő felügyelők felé. Hátha igazat mondott a takarító bácsi.
Végre odaértek hozzá és Ágika egy új arcot látott meg. Nem tudhatta, hogy ő a tanfelügyelők felügyelője. Mögötte tanácstalan arccal állt a másik, aki eddig gyűjtötte be a munkákat.
A főfelügyelő előrébb lépett, és a szobrot nézte.
– Nem ez volt a feladat.
Ágika lehajtotta a fejét, és dacosan azt felelte:
– Még nincs kész.
Mire újra felnézett, a felügyelők, diákok és a takarítók eltűntek. Hangos csattanással kapcsolták le a villanyokat a terem innenső végében, csupán a hatalmas tér másik végéről érkezett világosság a lisztködön át. Ágika a szemeit meresztgette, ennyi fény nagyjából elég volt ahhoz, hogy lásson. Úgy döntött, hogy még dolgozik a művén egy kicsit. Rengeteg ideje maradt, míg érte jönnek.
Úgy fordult, hogy a fény a kezében formálódó csodára essen, a gyurma szinte lángra kapott abban a derengésben. Ágika annyit tudott, hogy a terem túlsó végében már az Igazi Feladatot csinálják a legrátermettebbek. Ha ellátott volna odáig, nézhette volna, amint a kohóknál, amelyek tüzét az elkészült szobrocskák táplálták, a társai szorgos keze alatt új gyurmakockák születnek.
2020-01-18, Dublin
Ha tetszett, ezek is érdekelhetnek:
Vikinek igényei vannak: Képzeld el, hogy végre álmaid városába költözöl, munka is akad, szívedet sarkig tárja a remény. Egyedül a főbérlővel nem jössz ki. Nem véletlen, hogy nem találod vele a közös hangot, olyan ugyanis csak egy van: a síri csend. Főleg este nyolc után. De akkor aztán egy pisszenést se! A kérdés már csak az, meddig bírod cérnával.
